AZ IGAZI NÉGER KOCKA ???

A piskótához:

  • 10 db tojás
  • 7 ek liszt
  • 3 ek jó minőségű kakaó
  • 10 ek cukor

A krémhez:

  • 10 tojásfehérje
  • 50 dkg porcukor

A mázhoz:

  • 18 dkg min. 70%-os étcsokoládé
  • 1 tk olaj

Elkészítés:

A piskótához a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéből kemény habot verünk a cukorral együtt. Ha elkészültünk, a sárgájákat egyenként hozzáadjuk a habhoz. A lisztet a kakaóval egyenletesen elegyítjük, majd óvatosan ezt is belekeverjük. (Hosszú, lassú, alulról felfelé tartó átfordító mozdulatokkal érdemes a tojáshabot keverni, mert úgy törik a legkevésbé). Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük a keveréket, majd 180° C-on, kb. 35 perc alatt készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy teljesen átsült-e a tészta belseje.

Közben felverjük a tíz tojásfehérjét. Amikor már jó kemény a hab, akkor apránként, állandó habverés közben hozzáadjuk a porcukrot, és fényesre keverjük. Ekkor gőz fölött folytatjuk a hab verését. Választunk egy akkora lábast, amelybe pont belepasszol a tálunk. Annyi vizet forralunk a lábasban, amelybe még éppen nem ér bele a tál alja. Addig folytatjuk így, gőz fölött a habverést, míg sűrű krémet nem kapunk.

Amint a piskóta kihűlt, egyenletesen, jó vastagon rásimítjuk a tojáshabot. Közben gőz fölött felolvasztjuk a csokoládét, hozzáadunk egy teáskanál olajat, jól elkeverjük, és az egészet a fehér krém tetejére csorgatjuk. Ezután néhány órára hűvös helyre tesszük a süteményt, hogy a csokimáz teljesen megszilárduljon a tetején.

forrás:egy.hu